Meghaltam. Pont a legvégén. Ha legyőzöm Puskás Babbetet, akkor már a 400. pont következett volna, de hát 7-es ügyességgel az is csoda, hogy idáig eljutottam. De tényleg, nem volt sok csata benne, de azokat mind megnyertem, sőt még 2-3 sikeres ügyesség próbát is dobtam. A könyv amolyan felemásra sikeredett, amilyen jó volt az eleje, úgy ellaposodott a vége. Műfaját tekintve sci-fi nyomozós, és az elején tényleg visszaadja ezt az érzést. Több helyen nyomozhatunk és többféleképpen szerezhetjük meg az információkat. Aztán a második részben, amikor elérünk a titkos laborhoz, átmegy dánzsönbe (labirintus), ami nekem nagyon nem tetszik. :( Sok harcba nem keveredtem, űrharc meg még annál is kevesebb van. Még egyszer nekivágok az este választások után. :)

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2010.04.11. 19:40 Szólj hozzá!

Címkék: sci fi a ketheri maffia

ügyesség: 7 életerő: 23 szerencse: 9
fegyverzet: 9 pajzs: 6

Mivel arról már rég letettem, hogy a megjelenésük sorrendjében olvassam el a kaland játék kockázat könyveket, most úgy döntöttem, hogy itt az ideje egy kis sci-fi kalandnak. A ketheri maffiát már rég olvastam, talán csak egyszer, így teljesen új ez a könyv számomra. Eddig nem sok minden történt. Van egy űrhajóm, aminek vannak értékei, de még nem keveredtem csatába. Karakterem ügyessége a minimum, nem tudom meddig fogok eljutni vele, de eddig még nem kellett harcolnom szerencsére. Ebben a könyvben két újdonság van még: vannak olyan helyzetek, amikor sokan úgy megvernek téged, hogy a kezdeti életerődet kell csökkentened kettővel. :) Valmikor meg a szerencsedobások helyett, csak szimplán dobnod kell egy kockával és aszerint kell tovább menned, hogy most párost vagy páratlan dobtál.

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2010.04.08. 13:15 2 komment

Címkék: sci fi a ketheri maffia

Másodjára sikerült megcsinálnom. Igazából elsőre, csak én új kalandnak tekintettem, amikor a könyv visszaküldött az elejére. Ha még nem voltam volna, egy kalandor vagy a könyvben, aki találkozik egy haldokló törpével, aki a törpekirály híres pörölyét akarja visszaszerezni, mert eltűnt a végzet erdelyében (hivatalos nevén Fekete Erdő). Később Yaztromo elmondja neked, hogy állítólag két goblin találta meg a kalapácsot és kétfelé osztották: nyelére és a fejére.

A könyv eléggé szerteágazó, sok helyre el sem jutottam, de a helyes út kicsit rövid. A kalapács nyelét meglepő módon hamar megtaláltam, egy barlangban fogvatartott goblinnál volt. A pöröly fejét már kicsit nehezebb volt megtalálni, mert egy elhagyatott ház pincéjében volt elrejtve egy kőkoporsó alján egy ghoul társaságában. Igazából nem értettem, hogyan került oda és sajnos később sem derült ki. A könyvben az ellenfelek nem erősek, ha a megfelelő tárgyak nálad vannak, akkor még csak harcba sem kell keveredned a kalapács két részének a megszerzéséhez. A vége előtt találkozol egy tolvaj bandával, ahol 1+4 ellenféllel kell megküzdened, de ezt a csatát kiválthatod ha van 5 (neked) felesleges tárgyad vagy 5 aranyad (amit át kell adnod nekik). Ezekután már egyenes út vezet Kőhidafalvára és a 400-as fejezetpontra. :)

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2010.04.06. 13:20 1 komment

Címkék: a végzet erdeje

Az első menetet befejeztem, bár nem haltam meg, nem is jártam sikerrel. Sikeresen visszajutottam az első fejezetpontra, de úgy fogom tekinteni, mint egy sikertelen próbálkozást. A könyv tényleg nem nehéz, csak a végefele találkoztam egy 10/11-es ellenféllel. De a baltát nem találtam meg, egyik részét sem. :( Bár térképet még nem készítettem, de a könyv felépítése hasonlít az országút harcosára, már ami a helyszínt illeti: vízszintesen barangolhatsz, majd egy szinttel feljebb mehetsz függőlegesen és kezdődik minden előlről. A könyv tetszik, találkozhatunk érdekes lényekkel, de a legtöbbje nem barátságos. Ezenkívül sok alkalmunk lesz aranyat találni, tehát az elején nyugodtan vegyünk Nikodémusztól tárgyakat.

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2010.04.03. 14:10 Szólj hozzá!

Címkék: a végzet erdeje

Egy bizonyos időre felfüggesztem eme könyv olvasását, így kritikát sem fogok írni az oldalamra. Talán egyszer majd, amikor sok időm és kedvem lesz. :)

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2010.03.30. 14:20 8 komment

Címkék: a bizonytalanság börtönében

ügyesség: 12 életerő: 24 szerencse: 7

Tegnap este elkezdtem olvasni a Végzet erdejét. Igazából már nem is emlékszem rá, lehet, hogy nem is olvastam, vagy ha igen, akkor is legfeljebb csak egyszer. Ellenben a neten lévő írások arra utalnak, hogy egy könnyű könyvvel állok szembe. Mondjuk a 4 darab hirtelenhalál fejezetpont is sejtett valamit, nem igaz? :) Kiváncsi vagyok, hogy találkozni fogok-e velük. :) Viszont ha a fenti értékekkel nem tudom megcsinálni elsőre a könyvet nagyon szégyelni fogom magam. :)

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2010.03.29. 18:50 Szólj hozzá!

Címkék: a végzet erdeje

Tegnap könyvválasztási dilemma elé kerültem. Bár már késő volt, nem voltam álmos és olvasni szerettem volna valamit. Új KJK-ba nem akartam belekezdeni, mert lusta voltam dobálni, anélkül meg nem akartam játszani, hogy ne szakítsam meg a sort. No meg még a Haláltalizmánról is írnom kell az oldalamra. Szóval rövid gondolkodás után levettem Szlobo könyvét. Mivel amatőr íróról van szó, én meg sosem vitattam, hogy nehéz egy könyvet összehozni, nem fogok mélyreható kritikát írni. Sajnos sosem voltam jó helyesírásban, annak ellenére, hogy mindig sokat olvastam, így azt sem tudom megállapítani, hogy a könyvben vannak-e komoly vessző hibák vagy sem. De már rögtön az elején találtam egy számomra feltűnő igekötős hibát: az ajtót kinyitni szokták, nem megnyitni. Legfeljebb a csapot.

A történet szerint egy házban térsz magadhoz és nem emlékszel semmire...(Khhmm...A pusztítás teremtménye, Baljós prófécia). De mivel Szlobonál nagyobb vállalatok is csak koppintani tudnak mostanában, ezért ez megbocsájtható. :) A könyv érdekessége, hogy vissza tudsz térni már meglátogatott helyszínekre is. Bár emiatt könnyedén el is tudsz tévedni a házban. Legalább dobókockákkal nem kell bajlódnod, mert nincs kalandlap. A másik számomra nem tetsztő dolog, hogy az író görcsösen kapaszkodik ebbe a dárkfántázigótmisztériumkrimi fonalba. Ami nem lenne akkora baj, ha nem akarná minden második fejezetpontban az olvasó orra alá dörgölni.

Végül még annyit tennék hozzá itt a könyv elején, hogy amikor olvastam, inkább éreztem magam egy PC-és kalandjátékban, mint egy hagyományos KJK könyvben. Hogy ez jó vagy rossz, mindenki döntse el saját maga.

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2010.01.19. 15:20 5 komment

Címkék: a bizonytalanság börtönében

El sem hiszem, hogy végig vittem a könyvet elsőre. Mondjuk ez köszönhető volt a magas ügyességemnek, anélkül tuti meghaltam volna. Volt olyan harc, ahol 4-re is lecsökkent. Azt hiszem Hawkanával. Összességében a könyv még mindig tetszett, bár nem olyan könnyű!

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2010.01.16. 15:50 Szólj hozzá!

Címkék: a haláltalizmán

ügyesség: 12 életerő: 19 szerencse: 11

Már régen olvastam ezt a könyvet (is). De arra emlékszem, hogy érdekes hangulata van.  Már rögtön az elején sokkolnak: egy lezárt barlangban találod magad négy idegennel szemben, akiket gonosz lények üldöznek. Az egyik egy varázsló és az utolsó erejével még ki tud jutattni téged, de őket lemészárolják. A történet az Orbon játszódik, ez egy másik fantasy világ. A könyvet Jamie Thomson és Mark Smith páros írta. Az ő nevükhöz fűződik A szamuráj kardja is, meg a szintén az Orbon játszodó A tigris útja című sorozat. 13 hirtelenhalál van benne, ami kevésnek mondható, viszont az ellenfelek erősek.

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2010.01.12. 11:20 Szólj hozzá!

Címkék: a haláltalizmán

218

Bár rosszul alszol, és a legkisebb zajra is felriadsz, az éjszaka békésen telik. A nap első sugarai már az úton találnak. Egy órán keresztül gond nélkül haladsz, mígnem tükrödben két motort látsz közeledni. Sajnos a benzinszállító nincs hátrafelé ható fegyverekkel felszerelve, de fülkéjének tetején motorral irányított géppuska van. Ahogy a motorosok közelebb érnek, látod, hogy mindketten nyílpuskákkal vannak felfegyverkezve. Kétoldalt elhúznak melletted, és íjukkal célba veszik első kerekeidet. Géppuskáddal előbb a bal oldali motorost veszed célba. Dobj két kockával. Ha az összeg akkora vagy kisebb, mint Ügyességed, lapozz az 52-re. Ha nagyobb Ügyességednél, lapozz a 324-re.

52.

Gyorstüzelő géppuskád nem téveszti el a célt, a motor lerepül az útról, és egy fának csapódik. De a vezetőjének még van annyi ideje, hogy nyílpuskájával kilője az első kerekedet. A benzinszállító ijesztően csúszkál. Kétségbeesetten birkózol a kormánykerékkel, hogy nagy nehezen az úton tartva megállítsd a járművet. Ezután a kabinból figyeled, mit tesz a másik motoros. A benzinszállító mögé áll, és onnan kiabál, hogy hagyd el a kabint. Néhány szóval válaszolsz csupán, de ezek nem hagynak kétséget afelől, mit tartasz a javaslatáról. - És mit szólnál egy párbajhoz, he? - kiált a másik. - Minden a győztesé. - Ha elfogadod a javaslatot, lapozz a 164-re. Ha inkább a kabinban maradsz, lapozz a 190-re.

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2010.01.10. 14:15 Szólj hozzá!

Címkék: kjk az országút harcosa online könyv játszunk online

Hahaha. Sikerült a lehetetlen. :) 12-es félelem ponttal végig küzdöttem magam magam a házon, mindent megszereztem, majd a pokol démon átváltozása halálra rémített: 13 lett a félelem pontom. :(

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2010.01.10. 14:05 2 komment

Címkék: az elátkozott ház

ügyesség: 12 életerő: 19 szerencse: 10 félelem: 12

Tegnap este megint nekiálltam a könyvnek. Remélem elég bátor és ügyes leszek ahhoz, hogy győzzek. :) Most már tuti nem fogok lemenni a pincébe.

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2010.01.08. 15:05 2 komment

Címkék: az elátkozott ház

Meghaltam. Lett a pincében, nem messze az áldozási oltár előtt. Valami rémlett, hogy oda nem szabad lemenni, mert mindenféleképpen megölnek, hiába van kidolgozva az a rész is. :( De tényleg, ott is be lehet menni két ajtón, harcolhatsz, titkos fejezetpontra lapozhatsz, de a végén úgyis meghalsz. Egyébként a könyv még mindig tetszik és jók a félelempontok is. Feltéve, ha magas értéket dobtam az elején. :) Most megyek és keresek valami térképet a könyvhöz.

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2009.12.30. 12:45 2 komment

Címkék: az elátkozott ház

ügyesség: 10 életerő: 19 szerencse: 9 félelem: 10

Úgy döntöttem, hogy a Pusztítás maszkjai csalódása után előveszem a régi kedvencemet. És csak reménykedni tudok, hogy még most is annyira jó kis köny ez. Mint láthatjátok, megjelent egy új tulajdonság: a félelem. Ezt 1d+6-tal kell kiszámolni, nulláról indul és ha eléri az adott értéket, akkor szörnyethalsz. Annyi nehezítés van még az elején, hogy amíg nem találsz valami fegyvert mínusz 3 ügyességed van. Szerintem egy aránylag erős karaktert sikerült kidobnom, de már most írásba adom, hogy meg fogok halni. :) Valahol olvastam, hogy 8 vagy 9 félelem pont alatt meg sem lehet csinálni a könyvet szabályosan, tehát a félelemmel nem lesz problémám. Vagy mégis?

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2009.12.29. 01:20 Szólj hozzá!

Címkék: az elátkozott ház

A magyar nyelvű könyvek közül ez tartalmazza a második legtöbb hirtelenhalál pontot (44). Tehát már eleve nem kedvelhetem ezt a könyvet. Rossz döntés vagy szerencsepróba és máris halott vagyok. :( Hamarosan a végére fogok érni a könyvnek és úgy érzem sikertelenül, mert hiányoznak a "kulcsok". Pedig maga a történet és a kalandozás nagyon jó lenne, de amint lelépsz arról a láthatatlan ösvényről rögtön meghalsz.

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2009.12.25. 15:20 1 komment

Címkék: a pusztítás maszkjai

ügyesség: 11 életerő: 17 szerencse: 8

A rakétás KJK-ák közül ez az a könyv, amire a legkevésbé emlékszem. Bár olvasás közben még előjöhetnek az emlékek. :) Egy erős karaktert sikerült dobnom, aki sajnos nem annyira szerencsés. Na hamarosan meglátjuk...

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2009.12.19. 00:45 Szólj hozzá!

Címkék: a pusztítás maszkjai

ügyesség: 11 életerő: 19 szerencse: 11

Most a Pszí erőket választottam. Magas szerencsét dobtam, bár a könyvben nincs sok szerencse próba. 23 hős pontot szereztem (ami soknak számít szerintem), de sajnos most sem sikerült összeszednem minden információt. Grrrrrr.... Megírom az ismertetőt róla az oldalamra majd ma este nekikezdek egy másik könyvnek. Lassan scannelnem is kellene már megint, mert le vagyok maradva.

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2009.12.09. 10:00 Szólj hozzá!

Címkék: találkozás f.e.a.r. rel

ügyesség: 8 életerő: 16 szerencse: 7

Sajnos ezzel a göthös karakterrel kellett nekivágnom újra Titánvárosnak. Most még a könyv végéig sem jutottam el, mivel Bíbor Kópé megölt a harcban Wisneylandban. A szupererőm most a Pusztító Energiák volt. Sokat nem is tudtam használni, mivel minden egyes használata mínusz 2 életerőpont nekem és még az ügyességemet is tesztelnem kellett. :( 4 hős pontot szedtem össze.

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2009.12.06. 10:40 Szólj hozzá!

Címkék: találkozás f.e.a.r. rel

Megint kudarcot vallottam, de most legalább szereztem 7 hős pontot és megtudtam hanyadikán lesz a titkos találkozó. De sajnos ez még mindig kevés volt a sikerhez. :( Most Wojak felügyelővel is találoztam. :) Legközelebb megint egy másik szupererővel vágok neki a kalandnak. Mivel a könyv igen szerteágazó, sajnos elég hamar végig lehet rajta menni, hiába a +40 fejezetpont. :(

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2009.12.05. 18:00 Szólj hozzá!

Címkék: találkozás f.e.a.r. rel

A könyv igazán különleges nem úgy van felépítve, mint egy hagyományos KJK. Sok apró "küldetés" van benne és akár merre indulsz el hamarosan valamilyen bűnténybe ütközöl. A nyomok fontosak, anélkül bizonyos dolgokat nem tudhatsz meg. Különböző számokat kell kivonni, összeadni egymással és az így kapott fejezetpontra lapozni. Az első (újra)olvasásom annyira jól sikerült, hogy egyetlenegy (!) nyomot sem sikerült találnom a titkos összejövetellel kapcsolatban. Az elnököt megölték, a Titánvárost felrobbantották, kalandom meg végetért. :)Természetesen 0 hős ponttal.

ügyesség: 8 életerő: 24 szerencse: 8

Mivel eléggé gyenge a karakterem, ezért a Szuper Testi Erőt választottam magamnak. Ezáltal 13-as lesz az ügyességem, ha harcolni kell. Itt azért felvetődik pár kérdés, például ha civilben harcolok, akkor csak 8-as az ügyességem? És ha próbára kell tennem az ügyességem a harc közben? A szupererő mellett mér repülni is tudok. :) A könyvben azért tök jó poénok is vannak. Például megvehetem Michael Blackson Willer című albumát, vagy megnézhetem a Patkányok előadást Webbertől. :)

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2009.12.05. 11:00 Szólj hozzá!

Címkék: találkozás f.e.a.r. rel

ügyesség: 10 életerő: 19 szerencse: 8

Tegnap éjjel belekezdtem a másik nagy kedvencembe. Ez a könyv több szempontból is tetszett anno, kiváncsi vagyok, hogy még most is olyan jó-e? A jelenkorban játszódik és egy szuperhőst alakítok. Négy szuperképességből választhatok egyet, nincsenek tárgyak a kalandlapon, viszont megjelennek a hős pontok és a nyomok. Nem túl szerencsés karakterrel vágtam neki és az FTK-át, azaz a Fejlett Technológiai Képzettséget választottam. Ez a képesség Batman-esíti a szuperhősöm, szuperkütyükkel lát el engem. :) A könyv 440 fejezetpontos, a rajzok pedig néhol képregényesek: több kocka van egy oldalon. Nekem nagyon tetszik. :)

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2009.12.04. 12:15 Szólj hozzá!

Címkék: találkozás f.e.a.r. rel

ügyesség: 12 életerő: 22 szerencse: 10

Végre egy ilyen tápos harcossal vághatok neki a kalandnak, nagyon bízom benne, hogy meg tudom csinálni. :) A következő 4 varázslatot választottam: vízteremtő, csapdafelismerő, ugrás és írásjelolvasó. A háttértörténet közepesen hosszú és jó. Az első fejezetpont is elég hosszú. Hajrá! :)

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2009.11.14. 10:30 1 komment

Címkék: a rémület útvesztője

Ez a következő kiszemeltem. Ez volt a második könyv, amit valaha elolvastam. Arra emlékszem, hogy egy sivatagos világban játszódik és hét öt sárkányszobrot kell összegyűjtenem. Ami persze sosem sikerült. :) Ezenkívül ebben a könyvben lehet varázsolni is. A könyv elején 10-ből 4 varázslatot sajátíthatsz el. Minden varázslat életerőpontomba fog kerülni.

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2009.11.13. 00:45 Szólj hozzá!

Címkék: a rémület útvesztője

Sajnos nem sikerült megoldanom a kalandot, mert egy összetevő hiányzott a csodafőzethez: a boszorkányhaj. Minden más meglett azt hiszem: lótuszvirág, őrölt feketegyöngy, ezüst nyílvessző és egy fura tetoválás a homlokomra, amit nem lehet lemosni. :) Mindegy, azért én még tovább játszom.

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2009.11.09. 12:30 Szólj hozzá!

Címkék: tolvajok városa

ügyesség: 11 életerő: 15 szerencse: 11

Úgy döntöttem, hogy a Tolvajok városával folytatom. Megint sikerült, egy ügyes, szerencsés, de nem túl életerős kalandort kidobnom. Anno ez volt az első könyvem, amit megvettem és a harmadik, amit elolvastam. Nekem akkor nagyon tetszett, kiváncsi vagyok, hogy most mennyire fog. Nekem tetszik, ahogy bejárhatom a várost, még sikátorokban is bolyonghatok, ha nem félek. :) A felénél járhatok és észrevettem, hogy nagyon sok tárgyat szerezhetek utam során és mindig változik az aranyam. Hol ellopnak tőlem, hol vásárolok valamit és hol nyerhetek valami játékon. Bár Szlobo biztos nem ért most velem egyet, nekem tetszik a nyűzsgés a városban. :) Bár abban igaza van, hogy sok benne a rövid fejezetpont. :( Gyerekkoromban sosem tudtam megcsinálni szabályosan, remélem most sikerül. Ha nem, akkor is tovább olvasom, mert már annyira nem emlékszem a végére. :) Ja és a háttértörténet is elég jó, meg hosszú.

Szerző: Kaland-Játék-Kockázat  2009.11.08. 23:25 3 komment

Címkék: tolvajok városa

süti beállítások módosítása